Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Valóságos bizonyítékok rákból való gyógyulásra

Olyan betegek, akiknek azt mondják, hogy már csak néhány hónap vagy két hét van hátra az életükből. Ebben a tragikus állapotban, a halál küszöbén kapaszkodnak a vitaminterápiába. Ha meghalnak - és sokan meghalnak közülük -, azt a laetril számlájára írják. Tulajdonképpen a laetril hatalmas győzelme, ha ebből az állapotból mégis felgyógyulnak. Ha egyszer egy hiánybetegség ennyire előrehaladott állapotban van már, az általa okozott károkat egyszerűen nem lehet helyreállítani.
A rákos burjánzás terjed és tönkreteszi a szövetet, így a megtámadott szervekben nem marad a működéshez elegendő egészséges rész. Hiába szünteti meg a rákot a B17 vitamin, ha a létfontosságú szervek már helyrehozhatatlan károkat szenvedtek. A rettentően hátrányos körülményeket figyelembe véve lenyűgöző a meggyógyult halálos betegek száma. Szó szerint sok ezer ilyen esetet ismer az orvostudomány. Nézzünk meg néhány példát.
 
DAVID EDMUNDS
A kaliforniai Pinoléből származó Davis Edmundsot 1971 júniusában operálták vastagbél rákkal, amely a húgyhólyagra is átterjedt. Amikor a sebész felnyitotta, már annyira elterjedt a rosszindulatú szövet, hogy szinte lehetetlen volt teljesen eltávolítani. A belek elzáródását úgy oldották meg, hogy átvágták a vastagbelet, és a nyílt végét kivezették a hasán - ezt a műveletet colostomiánk nevezik. A rák öt hónappal később rosszabbodott, és Edmund úrral közölték, hogy már csak néhány hónapig élhet. 
Edmuns úr felesége okleveles ápolónő. Hallott a laetrilről, és úgy döntött, egy próbát megér. Hat hónappal később Edmuns úr ahelyett, hogy a halálos ágyán feküdt volna, azzal lepte meg orvosait, hogy elég jól volt mindennapi életének csaknem teljes értékű folytatásához. 
A hólyagtükrözés azt állapította meg, hogy a rák eltűnt. Edmuns úr saját kérésére ismét befeküdt a korházba, hogy megvizsgálják, vissz lehet-e helyezni a vastagbelét. A műtét során semmi rákos szövetre emlékeztető anyagot nem találtak, így újra összekötötték a vastagbelét, és hazaküldték gyógyulni. A kórház történetében ekkor végeztek el először fotdított colostomiát ilyen betegen.
Amikor E. Edward Griffin - A világ rák nélkül című könyv írja - három évvel késöbb beszélt vele, Edmuns úr normális, egészséges életet él. 
 
JOANNE WILKINSON
1967-ben a kaliforniai Walmut Creekben a hatgyermekes családanya, Joanne Wilkinson lábából, a térde fölül eltávolítottak egy daganatot. Négy hónappal késöbb visszatért a betegség, így újabb műtétre volt szükség, de ez alkalommal izmot és csontot is eltávolítottak. 
Egy évvel késöbb fájdalmas duzzanat jelent meg az ágyékán, és növekedni kezdett. A szövetteni vizsgálat kimutatta, hogy a rák visszatért, és terjed.
Orvosa azt mondta, hogy ismét műtéti beavatkozásra van szükség, de ez alkalommal amputálniuk kell a lábát, a csípőjét, valamint valószínűleg a húgyhójagját és az egyik veséjét is. Azt tervezték, hogy először felnyitják a tüdejét, hogy megtudják, vajon ott is van-e rák. Ha igen, úgy gondolták, nem amputálnak, mert úgy sincs esély a megmentésére.
Nővére és egy közös barátjuk sürgetésére Wilkinson asszony úgy döntött, nem vállalja a műtétet, hanem inkább kipróbálja a laetrilt. Orvosát ez nagyon felkavarta, és azt mondta neki, hogy amennyiben nem végzik el a műtétet, legfeljebb tizenkét hete van hátra. Mrs. Wilkinson a saját szavaival írja le, ami ezután történt:
"1968. november 16.-án, egy szombati napon történt. Soha nem felejtem el azt a napot! A szövettani vizsgálat varratai még mindig a lábamban voltak. Dr. Krebs laetril-injekciót adott nekem - és a tumor reagált rá. Nagyon megnőtt - diónyiról citrom méretűre -, majd négy vagy öt napig vérzett. Öt héten át minden hétfőn, szerdán és pénteken visszamentem az injekcióért, és a daganat kezdett kisebbedni. Öt héttel később már nem éreztem. 
Az első hétfőn, és azutána következőkön röntgenfelvételt készítettek, hogy a folyamatot figyelemmel kísérhessék. Még hat hónapig kaptam injekciót - heti háromszor tíz köbcentimétert, na meg persze az étrendre is figyelnem kellett: semmi tejtermék, semmi, ami fehérliszttel készült, vagy tojással - csak fehér húsú halak,  csirke és pulyka. 
És csodássan érzem magam! 1969 augusztusában azt mondta az orvos,, hogy nincs szükségem több injekcióra. A röntgenjeim világosan azt mutatták, hogy a daganat lelohadt, láthatóan hegszövet veszi körül, és már nem aktív. "
Utoljára kilenc évvel azután beszéltünk Mrs. Wilkinsonnal, hogy az orvos azt mondta neki, tizenkét hétnél tovább nem élhet műtét nélkül. Egészséges, termékeny életet él, a halál egykori közelségére már csak a szövettani vizsgálat keskeny hege emlékeztette. 
 
JOE BOTELHO
A kaliforniai San Pabloban élő Joe Botelhón egy műtétet (transz-uretális rezekció) végezetk, és az orvosa azt mondta, prosztatarákot találtak a szervezetében, amelyet muszáj eltávolítani. Ő így reagált erre:
"Nem hagytam, hogy kivegyék, mert úgy gondoltam, attól csak jobban elterjedne. Az orvos azt mondta, nem húzom már túl sokáig. Kobalttal akart kezelni, és abba sem egyeztem bele. 
Egy bioboltban hallottam egy San Fransiscó-i orvosról, aki laetrilt használ. Elmentem hozzá, és azt mondta, akkora daganat van bennem, mint egy szappan. Több hónapon át négynaponta egy injekciót kaptam+
Botelho úr ekkor 65 éves volt. Az injekciókon kívül szigorú diétára fogták, amelynek az volt a célja, hogy a tripszin nevű hasnyálmirigy-enzimet ne használja el a szervezete. Amikor a szerző 3 évvel később beszélt vele, daganata már eltűnt, sőt azt is hozzátette, hogy haja ismét kezd sötétedni. Nem volt biztos abban, hogy ezt mi okozhatja, de feltételezte, hogy a helyesebb táplálkozásnak köszönheti.
 
ALICIA BUTTONS

alicia-es-der-buttons.jpg

Alicia Buttons, az ismert komikus színész, Red Buttons felesége az életüket a laetrilnek köszönő, sok ezer amerikai egyike. Egy Los Angeles-i rák témájú találkozón Red Buttons kijelentette:
"Aliciát a laetril mentette meg a ráktól. Múlt novemberben az itteni orvosok csak néhány hónapot jósoltak neki. Csodálatos feleségem, gyermekeim édesanyja most mégis életben van, és jó egészségnek örvend, hála Istennek és azoknak a rendkívüli emberenek, akik bátran kiállnak a tudományért."
Mrs. Buttons előrehaladott állapotú torokrákban szenvedett, és a konzervatív gyógyászat képviselői menthetetlennek nyilvánították. Utolsó próbálkozásként Nyugat-Németországba utazott, ahol dr. Hans Nieper kezelte, a hannoveri Silbersee Kórházban.
Néhány hónap alatt a rák teljesen visszafejlődött, a fájdalom elmúlt, étvágya visszatért, visszanyerte régi egészségét és életerejét. Az Egyesült Államokban az orvosok igazolták a megdöbbentő felépülést, de nem hittél el, hogy egy vitaminnak köszönhető. Huszonhárom év telt el, és Alica azóta is egészséges.
 
https://www.google.com/search?q=ALICIA+BUTTONS+%C3%A9s+red+buttons+k%C3%A9p&tbm=isch&source=iu&ictx=1&fir=HaC0Fewv9wSznM%253A%252CzI6DjcKB0lpe2M%252C_&usg=AI4_-
kR6tuxRxK0UGfSug9fPmWsclrDTIQ&sa=X&ved=2ahUKEwiYhIjHz8jgAhUSt4sKHc_9DrEQ9QEwA3oECAUQCg#imgrc=HaC0Fewv9wSznM:
 
CAROL VENCIUS
Jó példa az orvosok vitaminterápiával kapcsolatos hitetlenségére egy egykori rákos beteg, a kaliforniai Marin megyében élő Miss Carol Vencius beszámolója. Miután dr. Ernesto Contreras Mexikóban, Tijuanában sikeresen kezelte laetrillel, Miss Vencius hazatért. Ezt írta a történtekről:
"Elmentem az orvoshoz, aki korábban kezelt. Azzal fogadott, hogy >Na és mit csináltak magával odalent? Összezúzták a sárgabarackmagot és abban fürdetik? Vagy füstölőt gyújtanak?...<"
Sajnos Miss Vencius története nem kivételes. Általános rosszullét kínozta: éjjelente izzadt, viszketett a bőre, lázas volt, fájt a feje. A kórházban elvégzett alapos kivizsgálás azt állapította meg, hogy Hodgkin-kórban szenved (ez a rák először a nyirokcsomókat támadja meg), Miss Vencius így folytatja:
"Pár nappal késöbb meglátogatott egy barátom, és egy mexikói vitaminterápiáról mesélt nekem, amelyet laetrillel végeznek. Nem fogadtam meg a tanácsát, túlságosan féltem. Ráadásul akkor még teljsen megbíztam az orvosaimban. .. Először kobaltos sugárterápiával próbálkoztak. Azután, hogy elkezdték, az orvosom azt mondta: >Azt ugye tudja, Carol, hogy ettől a kezeléstől terméketlen lesz? > Fenét tudtam. Ez persze eléggé kiborított... 28 évesen estem át a menopauzán."
A többi "mellékhatás" leírhatatlan fájdalom volt, étvágytalanság és ideiglenes hajkihullás. Hat hónappal a kezelés után Carol tüdeje és a szív körüli üreg folyadékkal kezdett feltöltődni. Megpróbálták szubkután injekcióval lecsapolni a folyadékot, de újratermelődött. Kisebb szívrohamot kapott.
Hat héttel és három szívburok csapolás után azmorvosai még mindig azon vitatkoztak, eltávolítsák-e a szívburkot. 1970. november 28.-án eltávolították. 
Júliusban visszatért az általános kimerültség, álmatlanság, ami több hónapig súlyosbodott, míg végül úgy döntöttél, kemoterápiával próbálkoznak. 4 hetes hányinger, hasmenés, állkapocs fájdalom, migrén, gyomorgörcs, lábgörcsök, álmatlanság, kimerültség stb... De a betegség nem múlt el. Akkor eldöntötte, hogy mégegyszer nem vállalja a kemoterápiát. 
Úgy érezte, hogy semmit nem veszíthet azzal, hogy mégis elutazik Mexikóba, és próbát tesz a laetriltel. Csupán 3 napja kapta a laetrilt, de már arról számolt be, hogy teljesen elmúltak a fájdalmai, és egy hét leforgása alatt szinte egészségesnek érezte agát. Néhány hónap altt felépült, és folytatta a B17 fenntartó adagjának szedését. 
A fenntartó dózis fontos. Ha egyszer valaki rákos volt és felépült, nyilvánvalóan nagyobb mennyiségű B17-re van szüksége, mint másoknak. A legtöbb laetrilt használó orvos  gyakorlatban tanulta meg, hogy bár a felépült pacienseknél csökkenthetik a laetril-dózist, teljesen nem szüntethetik meg, mivel az csaknem bizonyosan ismét a rák visszatéréséhez vezet. Ezért nem mondják azt soha a laetrilt használó orvosok, hogy meggyógyítja a rákot. Inkább a helyesebb, kordában tartja kifejezést használják, mivel az tartós folyamatra utal.