Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Trofoblaszt - RÁK: AZ ÉLET SZÖKŐÁRJA

A mikroszkopikus vizsgálat sok ilyen daganatnál azt mutatja, hogy a trofoblasztok és
az azt körülvevő sejtek hibrid szövetet alkotnak, összekeverednek - ezért egyes kuta-
tók elhamarkodottan arra a következtetésre jutottak, hogy a ráknak számos különböző
fajtája létezik. Csakhogy a daganatok éppen olyan mértékben különböznek, mint ami-
lyen mértékben jóindulatúak, vagyis a nem rákos sejtek arányának függvényében.
Minél inkább rosszindulatúak a daganatok, annál jobban hasonlítanak egymásra, és
annál egyértelműbben mutatják a terhesség alatti trofoblaszt jellemzőit. A legrosszin-
dulatúbb rákot, a chorionepitheilomát meg sem lehet különböztetni a trofoblaszttól.  
Ennek az az oka, amint arra dr. Beard csaknem egy évszázada már rámutatott, hogy
a két dolog egy és ugyanaz. 
trofoblaszt.jpg

Mindamellett az is érdekes, hogy a trofoblaszt sejtek egy, a vizeletben könnyen-kimutatható, egyedi hormont termelnek. Ezt a hormont chorion gonadotróp hormon (HCG) néven ismerik. Ha a rák trofoblaszt, akkor szintén ki kellene választania ezt a hormont. És így is van. Ráadásul semmilyen más sejt nem választ ki HCG-t. Ez azt jelenti, hogy amennyibe a HCG kimutatható a vizeletben, vagy a terhesség alatti természetes trofoblasztok találhatók a szervezetben, vagy rosszindulatú rák. Ha a paciens nő, vagy terhes, vagy rákos. Ha viszont férfi, csak rákról lehet szó. 

hcg-teszt.jpg

Ez a tény messzemenő jelentőséggel bír. Egy egyszerű, a jól ismert terhességi teszt-
hez hasonló teszt jelzi a rák jelenlétét, jóval azelőtt, hogy dudor vagy betegség formá-
jában jelentkezne, és alaposan megkérdőjelezi a sebészi szövettani vizsgálat indokolt-
ságát. Sok orvos meg van győződve arról, hogy ha akár szövettani vizsgálat céljából
belevágnak egy rosszindulatú daganatba, az növeli a rák elterjedésének esélyét.
Ha meg akarjuk fékezni a rákot, előbb azt kell megtudnunk, a természet miként fékezi  
meg - hogyan védi a szervezet és ellenőrzi a trofoblaszt sejtek létrejöttét. Irány a test
természetes immunmechanizmusának tanulmányozása. Napjaink konzervatív rákkuta-
tását tévútra tereli az a hamis feltesvés, hogy a rákos sejtek idegen testek. Éppen ellen-
kezőleg: létfontosságú szerepük van az élet ciklusában (terhesség és gyógyulás). A ter-
mészet ennek megfelelően hatékony védelemmel látta el őket a fehérvérsejtekkel szem-
ben. 
A trofoblaszt egyik jellegzetessége, hogy egy vékony, negatív elektrosztatikus töltést hor-
dozó fehérjeburok veszi körül. A fehérvérsejtek is negatív töltést hordoznak, Mivel az azo-
nos töltések taszítják egymást, a trofoblaszt védve van. A gátló tényező nem más, mint
a sejt elektroszatikus mezeje. Ennek a jelentőségéről dr. Krebs így ír: 
"A klasszikus immunológia egyharmad évszázadonát gyakorlatilag fejjel ment a falnak a
>rák-antigének<, rák-antitestek stb. hiábavaló keresésével. A rák vagyis a trofoblaszt
sejt a pericellular sialomucin-burok miatt nem antigén..."
Beard professzor 1905-ben rámutatott, hogy a természet megoldása erre a problémára
tíz vagy még több hasnyálmirigy-enzim, amelyek közül a tripszin és a kimotripszin külö-
nösen fontos trofoblaszt-pusztító hatást fejt ki. Ezek az enzimek inaktív formájukban
(előenzimként) találhatók meg a hasnyálmirigyben. Csak akkor alakulnak át aktív alak-
jukba, amikor elérik a vékonybelet. Amikor felszívódnak a véráramban, és elérik a trofo-
blasztot, leemésztik a negatív töltésű fehérjeburkot. A rák ekkor ki lesz szolgáltatva a
fehérjevérsejteknek és elpusztul. 
Ezután az orvosok kísérlatezni kezdtek hasnyálmirigy-enzimekkel a rák gyógyításában
és kedvező eredmények tűntek fel. 
1972-től kezdve foglalkoztak a BCG-vel ( a tuberkolózis elleni vakcina) kísérletekkel.
A BCG egy annyira legyengített TBC-kórokozó, hogy nem árthat a paciensnek. A szerve-
zetet a természetes védelmi mechanizmus részét képesző fehérvérsejtek termelésére
készteti. Amikor a vakcina a véráramba kerül, a szervezet nem tudja, hogy a TBC-kóro-
kozó gyenge, és fehérvérsejteket kezd termelni, hogy kitaszítsa a betolakodót. Ezek a
fehérvérsejtek megmaradnak, és minden későbbi TBC-kórokozót megtámadnak. Azon
kívül, hogy védenek a TBC-től, a rákos sejtek ellen is hatékonyak. De a fehér-
vérsejtek jelenléte önmagában csupán egy része a rák leküzdési folyamatának.
A hasnyálmirigy enzimjei és a táplálkozási faktorok nélkül ezen a téren csak igen kor-
látozott eredményt lehet elérni.
A diéta olyan ételekből álljon, amelyek nem igényelnek hasnyálmirigy-enzimeket az e-
mésztéshez (sok nyers zöldség, gyümölcs). 
A normális embrióban egészen a nyolcadik hétig növekednek és szaporodnak a trofo-
blaszt sejtek. Ekkor hirtelen, látszólag ok nélkül abbahagyják a növekedést, és elpusz-
tulnak. Ennek magyarázata, hogy a magzat hasnyálmirigye a nyolcadik hétben kezd
el működni. 
1995-ben írt tanulmányban megerősítették, hogy a trofoblaszt és a rák egy és ugyan-
az. Míg a legtöbb kutató abból a feltevésből indul ki, hogy a rák a szervezettől idegen, a
pusztulás és a halál folyamatának része, valójában az élet ciklusához tartozik- az élet
és a gyógyulás biológiai szökőárja.